Ez még a kémiai laboratóriumi kísérlet esetén is így van. Polányi Mihály pedig - aki évtizedekig kísérletezett laboratóriumokban - arra hívja fel a figyelmét azoknak, akik a természettudományokhoz "botfül?ek", hogy egyetlen kísérleti eredmény sem beszél "magától", a kísérleti eredményeket mindig értelmezni kell, s maga ez az értelmezési folyamat nem foglalható szabályokba, nem igazolható empirikusan, hanem a kutató felel?s személyes döntését igényli (Polányi l964: 28-3l).

Emez egy szempont egyoldalú kiemelésével, úgy t?nik számomra, abszurd következtetésekhez jutunk, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a professzionalizáció és intézményesülés vizsgálata nem hasznos és értelmes kutatói tevékenység. Hogy miért volt olyan ellenállás a szociológiával szemben, mondjuk, Németországban (amivel például Lukács sokat foglalkozik Az ész trónfosztásában) vagy a századel?n és különösen a két világháború között Magyarországon, ez izgalmas kultúr-, politika- s egyéb történeti kérdés, de nem alterálja azt például, hogy Erdei, Horváth Barna, Hajnal István, Molnár Antal (lásd l922-ban megjelent Zeneszociológiáját) szociológiaelméleti vagy társadalomtani (Dékány István) m?veket írtak.

Ezek a perspektívák természetesen egy m?vön belül is keveredhetnek egymással, de nyilvánvalóan egy perspektíva is dominálhat, s az ábrázolás, mint föntebb említettük, mindig függvén az interpretátor megismerési érdekét?l, egy "m?fajon" belül is több, egyformán releváns képet szerkeszthet. Csak példaként említjük itt meg Scott Lash szociológiatörténeti exkurzusát a posztmodernizmus szociológiájáról írott könyvében, ahol is a szociológia keletkezését (amelyet ? amerikai behatásra, Parsons nyomán a századel?re lokalizál) a századel? m?vészeti modernjének megjelenésével úgy hozza kapcsolatba, ahogyan Panowsky a gótikát a skolasztikával: az antifundacionalista beállítódás tudniillik megfelel a festészet nonfigurativitásának mint a realitás megragadásról való lemondásnak (Lash l989: 10-11).

Álláspontunk szerint a dönt? kérdés a kognitív identitás dimenziójában d?l el, melyhez képest a társas identitás (vagyis az intézményesülés és professzionalizálódás) magának a szociológiának küls?dleges oldala, míg a történeti identitás feloldódik a kognitív identitásban, vagy inkább a kognitív identitás nem más, mint maga a történet. A szociológia fogalma azonos a történetével. Ez kétségtelenül hegeliánus eredet? gondolat. Hegel szerint a filozófia története nem más, mint a logikai kategóriák egymásutánjának (ahogy azt Hegel A logika tudományában felsorakoztatta) a kidolgozása.

Saád - miként tanulmányának címéb?l is látható - úgy exponálja a szociológiatörténet problémáját általában és a magyar szociológiatörténetét különösen, hogy az lényegében véve a tárgy mibenlétének s ezzel együtt a feldolgozás mikéntjének a problémája. Tárgyi szempontból a történet tárgya lehet a társadalmi gondolkodás, lehet a szociológiai gondolkodás, lehet a szociológiai elmélet (vagy társadalomtan) s végül a szociológia mint diszciplína. A feldolgozás szempontjából mindegyikhez hozzárendel egy "m?fajt": lehetséges a társadalmi gondolkodás esetén tudás- és/vagy történetszociológiai elemzés, a szociológiai gondolkodás esetén eszmetörténeti áttekintés, a társadalomtanok vagy szociológiai elméletek esetén történeti feldolgozás, a szociológia mint diszciplína esetén tudománytörténeti-tudományszociológiai feldolgozás.

Miután nem vitatható, hogy a szociológia tudományát nem Magyarországon találták fel, arra a kérdésre: mikor kezd?dött a szociológia története Magyarországon, csak akkor lehet választ adni, ha el?zetesen tisztáztuk, hogy mikor kezd?dött a szociológia egyáltalán. Ennek megválaszolásához viszont valahogy döntést kell hozni abban a kérdésben, hogy mi is a szociológia mint olyan. Ez utóbbi kérdés kapcsán nyugodtan egyetérthetünk abban, hogy ránk, szociológusokra is érvényes az, amit Kant a jogászokról mondott, miszerint a jogászok már kétezer éve nem tudnak egyetérteni abban, hogy mi a jog fogalma - mi viszont csak kevesebb mint kétszáz éve vitatkozunk ezen.