Ennek értelmében Alexander szerkeszt egy sémát, a szociológia tudományos kontinuumának sémáját, melynek egyik vége a metafizikai környezet (elméletek), a másik pedig az empirikus (tények). A két vég között a következõ komponenseket jelöli ki: általános preszuppozíciók, modellek, fogalmak, definíciók, osztályozások, törvények, komplex és egyszerû állítások, metodológiai állásfoglalások, megfigyelések. Az egyes komponensek magukon belül tovább modifikálhatók (például általános preszuppozíciókon belül: ideológiai orientációk). A kontinuum azért áll fenn, mert a komponensek átnyúlnak egymásba, s csak analitikusan lehet õket elkülöníteni.

Még a legmetafizikusabb társadalomelméletet is - mely explicite csak a legáltalánosabb sajátosságokra koncentrál, és azokat dolgozza ki - befolyásolják modellek, kijelentések és empirikus korrelációk implicit, nem kifejtett fogalmai. Hasonlóképpen: a legöntudatosabban semleges és precíz tudományos eljárás számára is csak egy explicit gyújtópontot jelentenek az "empirikus megfigyelések" (Alexander 1982: 4).

A modellek stb. implicite fejtik ki hatásukat az empirikus kijelentésekre.

Egy ilyen posztpozitivista tudományelméleti alapon egészen másként vetõdik fel a szociológiatörténet problémája, mint ahogyan az a pozitivizmus alapján exponálva volt és van. Ekkor ugyanis nem lehet a szociológia kezdetét azon az alapon meghatározni, hogy csak az empirikus oldal veendõ tekintetbe. Nos, elébe vágva alábbi fejtegetéseinknek, s elfogadva, amit föntebb Polányitól idéztünk, úgy gondoljuk, miként Polányi a modern tudomány kezdetét mintegy háromszáz évvel ezelõttre tette, úgy tehetjük mi a szociológia kezdetét nagyjából a múlt század elejére, Comte nevével azonosítva. Ebben az esetben Comte meg Durkheim és Parsons vagy Habermas és Bourdieu között olyan viszony van, mint fentebb vett példánkban Newton, Rutherford, Einstein és Heisenberg között. Tehát: nevezett szociológusok mint a szociológiaelmélet premisszáinak nagy módosítói, a szociológia egységes tudományának részeit alkotják egy idõbeli fejlõdési sorban. Ez akkor is így van, ha például Parsons a maga kritikai kérdésével a The Structure of Social Actionban ("Ki olvassa ma Spencert?") a szociológia kezdetét csak Durkheimben, Weberben és Paretóban volt hajlandó lokalizálni (Parsons l977: 22), tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy Durkheim hányszor hivatkozik Comte-ra, s akárhányszor is, ennek nyomán az amerikai szociológia elméleti elõzményeit nem hajlandó korábbra visszavezetni.

Replika 23-24.szám