Az elmúlt időszakban a pedagógusok tanítási szabadsága és az integrált oktatás fontos hangsúlypontjai voltak a hazai oktatási reformnak. A mérsékelt siker hatására egyre több helyről hallható, hogy a kötött tantervhez való visszatérés valamint a tanulók képességei – sőt származása – alapján történő elkülönítése növelheti az oktatás hatékonyságát. Mielőtt azonban pálcát törnénk a liberális, integratív oktatáspolitika felett, és visszatérnénk az autoriter, hierarchizált módszerekhez, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy az elmélet és a gyakorlat mennyiben volt megfeleltetve egymásnak a közelmúltban, illetve, hogy azok az intézmények, melyek valóban éltek az oktatási módszerek szabad kialakításával és alkalmazásával, milyen eredményeket értek el. A Berettyóújfalu kistérségében működő Igazgyöngy Alapítvány – mely kiemelt hangsúlyt fordít a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek személyiségfejlesztő művészeti képzésére – pár év alatt több, mint 600 gyereket oktat a rajzon keresztül kommunikációra, koncentrációra és számos olyan készségre, amely a gyerekek iskolai teljesítményére, önértékelésére is jótékonyan hat. Munkájuknak köszönhetően számos cigánytelepi gyerek olyan szintre jutott – egyebek között – művészeti tevékenységében, hogy sorra nyerik a gyermek-képzőművészeti pályázatokat itthon és külföldön egyaránt.
L. Ritók Nóra, az alapítvány alapítója, gyakorló tanár, képzőművész és közösséggondozó szerint fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek hátterét megismerjük, családjukkal kapcsolatot alakítsunk ki, és tisztelettel forduljunk feléjük ahhoz, hogy valóban hozzájárulhassunk a gyerekek sikeréhez. „Egy olyan gyerekkel szemben, akinek az otthonában szék sincs, csak ágyakkal fedik le a szegényes otthonukat, egészen más elvárásokat kell támasztani, mint középosztálybeli társával.” A megértés, és bizalom az első lépés. Ezután fontos, hogy a gyerek sikerélményekkel gazdagodjon, és ne csak kudarcok érjék a tanulás során. A képzőművészet erre remek lehetőség feltéve, ha nem csak „szomorú tejesköcsögök szomorú árnyékának lerajzolásáról van szó” mint a legtöbb rajzórán. Az Igazgyöngy Alapítvány által tartott órákon nem csupán a ceruza, zsírkréta és ecset használatos, hanem olyan eszközök is, mint a henger, melynek segítségével egy gyakorlatlan gyerekkéz is pár mozdulattal színessé tud varázsolni egy rajzlapot. A hatékonyság érdekében persze nem csak vonzó feladatot kell találni, hanem motiválni is megfelelő eszközökkel kell. „Abban a közegben, ahonnan ezek a gyerekek érkeznek, az osztályzásnak, beírásnak nincsen semmi értéke” – állítja Nóra, aki tevékenysége során hamar felismerte, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeket azzal lehet a legjobban ösztönözni, ha bármilyen apró tárgy (pl.: ceruza, matrica) közül az óra végén tízet szétoszt azok között a gyerekek között, akik a legjobban teljesítettek, és jól viselkedtek az órán. Mivel ezeknek a gyerekeknek otthon szinte semmijük sincs, mindenre vágynak, a legkisebb ajándék is lázba tudja hozni őket.
Ugyanakkor módszereik nem csupán a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésére alkalmasak. Kooperatív technikákkal, például, fogyatékos és ép, hátrányos helyzetű és középosztálybeli gyerekek is sokszor együtt készítenek képeket náluk. Ez a módszer pedig mindegyik résztvevő gyerek számára hasznos. Mivel tevékenységük sok területen úttörő volt, az elmúlt években itthon és külföldön számos művészeti képzés beindításához nyújtottak segítséget, több módszertani könyvet is kiadtak.
Nóra azonban mégsem elégedett az eredményekkel. Bár számtalan bemutató órát tartottak, nagyon kevés pedagógusban illetve iskolában tapasztalt nyitottságot arra, hogy letérjen a hagyományos tankönyv köré szerveződő frontális oktatásról, amelyben a gyerekeknek egy bejáratott tematika, a tankönyv oldalszámaihoz, feladataihoz, no meg a pedagógus személyéhez kell alkalmazkodniuk. Csöndben hallgatni, majd válaszolni, ha kérdezik őket. Így a pedagógusok nagy része módszertani szabadságát alig használta ki az elmúlt években
Mindennek tükrében nem meglepő, hogy a hátrányos helyzetű, nagyrészt cigány származású gyerekek tanulási kedve, iskolai sikere inkább csökkent, mint nőtt az elmúlt években. Minderre persze a környező társadalmi valóság is ráerősített. Hiszen Magyarország számos térségében az elharapózó munkanélküliség is rányomta a bélyegét a gyerekek tanulási moráljára. Talán nem meglepő, hogy azok a fiatalok, akiknek szülei, illetve a környezetükben élő felnőttek többsége nem tud munkához jutni – sok esetben akkor sem, ha szakmája van – nem érzi sok értelmét a tanulásnak, hiszen az iskola elvégzése után nekik sincs túl nagy reményük arra, hogy el tudjanak helyezkedni. Az oktatási és társadalmi rendszer hiányosságai ezeknél a csoportoknál jobban érezhető. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy ez a probléma csupán a hátrányos helyzetű gyerekeket érintené. Hiszen a hagyományos oktatás – melyből a csoportmunka, a demokratikus vita, a személyes véleménynyilvánítás egyaránt hiányzik – a középosztálybeli gyerekek számára sem különösebben vonzó. Az egyre ingergazdagabbá váló felgyorsuló világunkban – ahol a gyerekek videoklipek, videojátékok ritmusához szoknak hozzá – egy harminc percig monologizáló tanárt hallgatva nem meglepő, ha bárki elalszik, vagy kényszert érez arra, hogy valamiféle történést idézzen elő – legyen szó hangoskodásról, köpőcsövezésről vagy bármi másról. A frontális oktatás élettanilag elviselhetetlen jellege mellett azonban az életre is alig készíti fel a fiatalokat, hiszen a tananyag bemagolása, a kérdésekre való helyes válasz megadása köszönő viszonyban sincs az életben tapasztalható legtöbb szituációval, ahol nekünk kell kérdéseket feltenni, illetve kiállni magunkért, együttműködni munkatársainkkal, és alkalmazkodni a legkülönbözőbb helyzetekhez – nem csupán egyetlen tanárhoz és könyvhöz. A középosztálybeli tanulók szülei azonban egyrészt sokszor inkább ösztönzik gyerekeiket arra, hogy helyt álljanak ebben az oktatási rendszerben, másrészt átvihetik csemetéiket – egy többnyire fizetős, alternatív iskolába – ahol a tanulók igényei inkább becsatornázásra kerülnek. A hátrányos helyzetű gyerekeknek minderre aligha van lehetőségük
A módszerek mellet érdemes az integráció kérdéskörére is pillantást vetni. Ez a problematika szintén nem szűkíthető le arra, hogy akkor most egy teremben vagy külön-külön oktassuk a hátrányos helyzetű, esetleg fejlesztésre szoruló és a középosztálybeli gyerekeket. Amennyiben egy iskola illetve az ott tanító tanárok nem tartják értéknek a diákok integrált módon való oktatását, és úgy érzik, hogy a gyengébb képességűnek tűnő gyerekek csak lassítják az osztálymunkát, akkor ott mindenféle törvényi szabályozás ellenére, akár egy osztályon belül is ki fog alakulni a szegregációs gyakorlata. Hiszen egy osztályon belül is külön lehet választani a gyerekeket akár ültetésrend, akár a velük való foglalkozás tekintetében. Attól, hogy egy cigánytelepi gyerek az utolsó padban meghúzhatja magát egy integrált osztályban, és nem vonják be a közös munkába, csak amikor osztályzásra kerül a sor, attól fikarcnyival sem javulnak az esélyei.
Számos iskolában, ahol integráltan tanulnak a gyerekek – amikor kompetencia-mérésre kerül sor – a pedagógusok közlik, a cigány gyerekeknek holnap nem kell bejönniük az iskolába. Ez a gyakorlat az adott iskola mérőszámait lehet, hogy javítani tudja, de a hátrányos helyzetű gyerekeket biztos nem fejleszti.
Érdemes lenne kicsit jobban odafigyelni az Igazgyöngyhöz hasonló példákra. Ha ugyanis, partnerként kezelik a gyerekeket, sok mindent el lehet érni. Amennyiben azonban erre nem vagyunk nyitottak, akkor valóban csupán kategóriák és kényszerek alapján tudunk hatást gyakorolni rájuk. A kényszerek között felnövekvő gyerekek persze kérdéses, hogy mennyiben fognak demokratikus jogaikkal élni tudó és akaró felnőttekké válni.
Mindez persze egyaránt múlik az egyes iskolák, tanárok, gyerekek, szülők hozzáállásán és nem csupán az oktatáspolitikán. Az azonban biztosan állítható, hogy az a kudarc, amit jelenleg így vagy úgy sokan megélünk az oktatás területén, nem a demokratikus és integrált oktatásnak tulajdonítható, hanem annak torzképének.
Érdemes lenne kicsit jobban odafigyelni az Igazgyöngyhöz hasonló példákra. Ha ugyanis, partnerként kezelik a gyerekeket, sok mindent el lehet érni. Amennyiben azonban erre nem vagyunk nyitottak, akkor valóban csupán kategóriák és kényszerek alapján tudunk hatást gyakorolni rájuk. A kényszerek között felnövekvő gyerekek persze kérdéses, hogy mennyiben fognak demokratikus jogaikkal élni tudó és akaró felnőttekké válni.
Mindez persze egyaránt múlik az egyes iskolák, tanárok, gyerekek, szülők hozzáállásán és nem csupán az oktatáspolitikán. Az azonban biztosan állítható, hogy az a kudarc, amit jelenleg így vagy úgy sokan megélünk az oktatás területén, nem a demokratikus és integrált oktatásnak tulajdonítható, hanem annak torzképének.
Érdemes lenne kicsit jobban odafigyelni az Igazgyöngyhöz hasonló példákra. Ha ugyanis, partnerként kezelik a gyerekeket, sok mindent el lehet érni. Amennyiben azonban erre nem vagyunk nyitottak, akkor valóban csupán kategóriák és kényszerek alapján tudunk hatást gyakorolni rájuk. A kényszerek között felnövekvő gyerekek persze kérdéses, hogy mennyiben fognak demokratikus jogaikkal élni tudó és akaró felnőttekké válni.
Mindez persze egyaránt múlik az egyes iskolák, tanárok, gyerekek, szülők hozzáállásán és nem csupán az oktatáspolitikán. Az azonban biztosan állítható, hogy az a kudarc, amit jelenleg így vagy úgy sokan megélünk az oktatás területén, nem a demokratikus és integrált oktatásnak tulajdonítható, hanem annak torzképének.
http://www.szochalo.hu/
Kommentáld!